Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Felkavarta Budapest mindennapjait a kínai elnök érkezése.
Magyar népviseletbe öltözött gyerekek is köszöntötték a repülőgépnél a Magyarországra érkező Hszi Csin-ping kínai elnököt és házastársát – írta meg a hvg.hu, hozzátéve, hogy "magyar ősi szokás szerint" ezt követően kenyérrel és sóval kínálták őket a gyerekek.
Úgy tudjuk, ezt követően a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a házaspárt Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó mellett, majd a Csillagszemű Táncegyüttes egy rövid előadást tartott a kínai vezető és felesége tiszteletére.
A kínai elnök látogatása ugyanakkor más gyerekek hétköznapjait is érinti.
Bár nekik a reptérre nem kellett kimenni, a Telex azt írja; meleg ebéd helyett csak hidegcsomagot kaptak csütörtökön a Budavári Általános Iskola diákjai, ugyanis reggel 9-től az elnök látogatása miatt lezárták az I. kerületi Tárnok utcát, így az ebédes autó nem tudott behajtani az iskolához.
A szülői tájékoztató szerint a gyerekek hidegcsomagjában volt:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.