Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A tizenkettedikes Dinnyés Olivér számos biológiai és élettani versenyen ért már el kiváló helyezést. Jövőbeli célja a gyógyítás és az emberek segítése.
Dinnyés Olivér, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 12. évfolyamos tanulója kapta idén a Nemzeti Tudósképző Akadémia kitüntető címét - számolt be róla a honlapján az ELTE.
A Nemzeti Tudósképző Akadémia a Szegedi Nemzeti Színházban rendezte meg az éves díjkiosztóját, amin Kiváló diák elismerést kapott a szombathelyi Dinnyés Olivér.
Az ELTE közleménye szerint Dinnyés Olivér biológiai és élettani versenyeken több éven át folyamatosan elért kiemelkedő eredményeivel érdemelte ki a 2024-es Kiváló diák elismerést.
Második helyezést ért el például az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) Biológia szekciójában, első lett az Országos Állategészségügyi Versenyen, az International Brain Bee válogatójában pedig a harmadik helyig jutott. Az NTA valamennyi programjában kiválóan teljesít, jelenleg is a döntőben van a Biológiai Olimpia (IBO) mezőnyében, valamint a Tudományos Diákkörök XXIV. Kárpát-medencei Konferenciája (TUDOK) Elméleti és kísérletes orvostudomány szekciójában. A TUDOK-ra az Öregedéssel bekövetkező változások a retinális gliasejtekben című munkájával nevezett, Kovács-Öller Tamás, a Pécsi Tudományegyetem tudományos munkatársa vezetésével.
Április 15-én a Nobel-díjasok és tehetséges diákok XXII. találkozóján angolul mutatta be kutatási eredményeit tehetséges diáktársai, elismert hazai és külföldi kutatók, köztük Brian Kobilka Nobel-díjas amerikai fiziológus előtt.
Jelenleg a kíváncsiság és az olthatatlan tudásszomj motiválnak, ami reményeim szerint a jövőben is kitart. Idén érettségizem, a tanulmányaimat általános orvos szakon szeretném folytatni. A legfőbb célom a gyógyítás, az emberek segítése. Azt, hogy ezt a „frontvonalon” helytálló gyakorló orvosként vagy a laboratóriumban dolgozó kutatóként tudom-e véghez vinni, még kérdés számomra
– foglalta össze a jövőre vonatkozó terveit Olivér.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.