Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Folytatódott a bíróságon a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárok munkaügyi pere. A bíróság hiába idézte be ismét a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetőjét, Marosi Beatrix egészségügyi okokra hivatkozva nem ment el a tárgyalásra.
Marosi mellett tanúként hallgatták meg Fazekas Csaba Györgyöt, a gimnázium igazgatóját, aki azt mondta, hogy nem állja meg a helyét, hogy a tanulók érdekében kellett elbocsátani a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat iskolából, mert megsértették a diákok tanuláshoz való jogát - írja a Népszava.
Az igazgató kitért arra is, hogy az elbocsátások után sokkal több tanóra maradt el, mint a tiltakozó akciók közben. Ezen kívül kényszermegoldásokat kellett bevezetnie például csoportokat kellett összevonnia, és még a pedagógusok órászámát is meg kellett emelnie.Fazekas Csaba úgy fogalmazott, hogy a francia-matematika szakos oktatást azóta sem tudta rendbe rakni az iskolában.
Az igazgató azt is kiemelte, hogy a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix az iskolaigazgatóknak tartott értekezleteken a tankerület sztrájkoló és a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokra ellenségként tekintett, ha pedig megkérdezték volna a véleményét a kirúgásokkal kapcsolatban, akkor biztosan nem értett volna egyet.
Ahogy arról korábban mi is részletesen írtunk az Eduline-on, Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai azt követően indítottak pertársaságot alkotva munkaügyi pert, hogy a tankerületi központ vezetője a polgári engedetlenségi akcióikra hivatkozva 2022 szeptemberében kirúgta őket.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.