Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Január 17-én ismét sztrájktárgyalás volt a Belügyminisztériumban. Mutatjuk a fejleményeket.
Szerda délután ismét sztrájktárgyaláson vettek részt a pedagógus szakszervezetek képviselői, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Szakszervezetének ügyvivője és Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Belügyminisztériumban Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral.
A sztrájktárgyalás témái voltak többek között
A tárgyalást követően - amin Nemzeti Pedagógus Kar, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, illetve a Klebersberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella is részt vett - szakszervezetek képviselői arról számoltak be, hogy a kormány egyelőre tárgyalja a bérek kiegészítését, amire a beterjesztés szerint 340 milliárd forint pluszt kap a köznevelés, és körülbelül 64 milliárd forintot a szakképzés, amiről nem jelenik meg jogszabály, de "garantálni fogják, hogy eljutnak az intézményekhez".
Totyik Tamás szerint a 340 milliárd forint a társadalombiztosítás járulékkal és munkaadói járulékokkal együtt értendő. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok bére a novemberi illetményhez képest nagyjából 30 százalékkal emelkedik, amibe nem számít bele az esélyteremtési illetményrész, és külön fogják számolni a gyakornoki bérhez viszonyítottan a megbízási díjakat, például az osztályfőnöki pótlékot is.
"A 4 és 2 százalékos plusz jövedelem az alapbérhez számítódik, és 4 százalék maradt a hiányszakmák értéke, a 2 százaléknál pedig a mesterfokozatoké, amiket tanítanak" - teszik hozzá, megemlítve, hogy amennyiben a munkaköri szerződésbe beleírják, akár a pedagógiai mérésértékelés után is járhat.
Posted by Pedagógusok Szakszervezete PSZ on Wednesday, January 17, 2024
Téma volt továbbá a novemberben felmondott pedagógusok végkielégítése is, aminek teljes összegét a kormány továbbra sem akarja megfizetni, hiszen 30 év után például 36 havi végkielégítés járna, a tankerületek mégis csak maximum háromhavi összeget fizetnének ki. Ezzel kapcsolatban azonban nem változott az álláspont.
Nem kaptak választ ugyanakkor a nevelést-oktatást segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozók béremelésére sem, amire Maruzsa Zoltán szerint január 31-én, a következő tárgyaláson térnek majd vissza, és a túlmunkák kifizetésével kapcsolatban sem sikerült megegyezni, ami miatt a szakszervezetek tömeges próbaperek indítását tervezik.
Tisztázták ugyanakkor, hogy az óvodapedagógusok átfedési ideje csak akkor tekinthető annak, ha két óvodapedagógus váltja egymást: akkor nem, ha az egyikük pedagógiai asszisztens vagy dajka, így azt ebben az esetben túlmunkaként meg kell fizetni.
Jogszabályban rögzítik mindemellett azt is, hogy a teljesítményértékelés során a pedagógusok bérét negatív irányba nem lehet befolyásolni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.