Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A látszólag új laptop elindításakor érdekes dolgokat találtak a szülők. Az előző felhasználó teljesen beazonosítható, ugyanis több személyes adata is a számítógépen maradt.
"Egy budapesti gimnazista szüleitől kapott információk alapján már az is kijelenthető, hogy az újként kiadott, a Klebelsberg Központ leltári matricájával ellátott gépek legalább egy része használt" – olvasható Hadházy Ákos Facebook-oldalán.
„A látszólag új, dobozos, mindenkinek teljesen egyforma laptop elindításakor érdekességekre bukkantunk: Több mappa volt a kezdőképernyőn és beazonosítható az ember is, aki használta, 2022-es fájlokat is találtunk rajta"
– írták meg egy levélben az érintettek a politikusnak. A laptopon az előző tulajdonos családi fotóit, munkahelyi felmondását, kriptovalutázás elszámolásokat, bankszámlaszámot és egyéb személyes adatokat is találtak.
„Egy helyi csoportban valaki a gépek gyenge teljesítményére panaszkodott, mire a fideszes képviselő kiosztotta, hogy ezek a gépek viszonylag újak, hiszen „legutóbb a népszámlálás során használták őket. Ez teljesen új információ, mivel eddig csak azt tudtuk, hogy a 2022-es népszámláláshoz a KSH tableteket vásárolt, és azok egy részét adták később a tankerületeknek” – fogalmazott Hadházy.
Orbán Viktor decemberben küldött üzenetet az érintett szülőknek a KRÉTÁN keresztül, amelyben arról számolt be, hogy a kormány novemberben és decemberben 140 ezer laptopot osztott ki 7. és 10. osztályos diákok között, amihez az Európai Unió több mint 200 millió forinttal járult hozzá.
Mindemellett a köznevelésért felelős államtitkát tavaly márciusban azt is bejelentette, hogy a Belügyminisztérium 22 ezer táblagépet oszt szét az iskolák között a Belügyminisztérium. Ekkor azokat az elektronikai eszközöket osztották szét az intézmények között, amiket a népszámlálás során használtak a számlálóbiztosok. Ekkor a kormány azt ígérte, hogy 2025-ig 579 ezer laptopot osztanak majd ki a 5-12. évfolyamos diákoknak.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).