Mélyponton a főállású pedagógusok száma, a szakszervezetek a státusztörvényt okolják

A legnagyobb csökkenés az általános iskolai tanárok létszámában van.

  • Székács Linda

Az elmúlt tíz évben egyetlen alkalommal sem volt olyan alacsony a főállásban foglalkoztatott pedagógusok száma, mint a 2023/2024-es tanévben – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból, amikről a Népszava számolt be.

A KSH szerint jelenleg 145 589 főállású pedagógus dolgozik a köznevelésben és a szakképzésben. Ez 1610 fővel kevesebb az előző évhez képest, és újabb mélypont a főállásban foglalkoztatott pedagógusok számában, hiszen eddig a 2020/2021-es adatok voltak a legalacsonyabbak. Akkor 146 730 főt foglalkoztattak.

Az egy pedagógusra jutó tanulók száma így 10,6 főről 10,9 főre növekedett. A szakszervezetek szerint ennek az oka egyértelműen a státusztörvény.

A legnagyobb visszaesés az általános iskolai tanárok számában látható. Tavaly ilyenkor még 73 675-en, idén viszont már 1161 fővel kevesebben, 72 514-en dolgoznak ebben az intézménytípusban, míg a szakképző iskolákban dolgozó tanárok száma 201 fővel, az óvodapedagógusok száma 174 fővel, a gimnáziumi tanárok száma 132 fővel csökkent. Az oktatók száma egyedül a technikumokban és szakgimnáziumokban emelkedett, 16 845 főről 16 950 főre.

Ehhez képest a tanulók száma - az általános iskolák kivételével - egyre magasabb, az összlétszámuk 26,7 ezer fővel idén összesen 1 588 311 főre nőtt.

A súlyos és halmozottan fogyatékos gyerekek száma 2,6 ezer fő, a velük foglalkozó főállású pedagógusok száma viszont 453 főről 441 főre csökkent.

Javulás látható azonban a felsőoktatást érintő adatokban, igaz, ez legfőképp annak köszönhető, hogy a kormány jelentősen könnyített a diplomaszerzés feltételein.

Egyetemen jelenleg 310 414-en folytatnak tanulmányokat, ami 20 423 fővel magasabb, mint egy évvel korábban. A felsőoktatási intézményekben dolgozó tanárok és oktatók létszáma 27 ezer fő, ami szintén több az egy évvel korábbinál (26,4 ezer fő), és nőtt külföldi hallgatók száma is: létszámuk meghaladja a 43 ezer főt. Ez körülbelül 1400 fővel magasabb a tavalyi adatoknál.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.