Őrizetbe került a székelyudvarhelyi beomlott kollégiumnál munkálatokat végző cég ügyvezetője

A diákok már napokkal a tragédia előtt jelezték, hogy repedezik az épület, mégsem történt intézkedés az ügyben. A munkálatokat végző cég tulajdonosa a tervező előírását is figyelmen kívűl hagyta a rendőrség szerint.

  • Eduline/MTI

Gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával 24 órára őrizetbe vették kedden este a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott diákotthonánál csatornázási munkálatokat végző cég ügyvezetőjét – olvasható az MTI-n.

László Szilveszter Sándor, a Láreno-Fa Kft egyedüli tulajdonosa és ügyvezetője a nyomozók szerint személyesen utasította munkásait, hogy több mint 2 méteres mélységig leássanak az épület fala mentén, holott a tervező a jóváhagyott projektben 1,1 méter mélységű árkot irányzott elő – közölte a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, hétfőn beomlott a gimnázium diákotthonának felújításra váró épülete. A romok közül három 15-17 év közötti diáklányt mentettek ki. A negyedik áldozatot, egy 17 éves fiút órákig keresték a mentőegységek, aki a kimentés után végül életét vesztette.

A Hargita megyei rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés gyanújával hivatalból indított eljárást. A falomlás helyszínére megérkeztek az építésügyi felügyelet szakértői is, hogy kiderítsék, milyen okok vezettek a tragédia bekövetkezéséhez.

Médiabeszámolók szerint a több mint százéves épület általános felújításra várt. A leomlott fal mellett a szennyvíz és esővíz elvezetését végző munkálatok miatt mély árkot ástak. Az épületet azonban nem ürítették ki a munkálatok idejére, pedig a diákotthon lakói már napokkal a baleset előtt jelezték, hogy repedezik a fal.

 

 

 

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.