Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A Belügyminisztérium szerint a kérdőív célja "az oktatás minőségének javítása", a Szülői Hang szerint azonban inkább a pedagógusok ellen hangolnák a szülőket.
"Egyetért azzal, hogy a jogszabályban meg nem engedett munkamegtagadásban részt vevő pedagógusokat felelősségre vonják?" - többek között ehhez hasonló kérdések is bekerültek a Belügyminisztérium újabb, szülőkek küldött kérdőívébe.
A Belügyminisztérium az „oktatás minőségének javítása” érdekében a tavalyi felmérés után ismét a szülők véleményét a Kréta rendszeren keresztül a magyar oktatásról és a pedagógusokról, ami többek között a pedagógusok korábbi polgári engedetlenségéről, az "esetleges sztrájkjáról" és arról is kérdezi a szülőket, hogy mi a véleményük arról, hogy a pedagógusok esetenként magáncélra használjanak mobiltelefont a tanórán.

A kérdőívvel kapcsolatban a Szülői Hang a lapunknak küldött közleményében azt írja:
"a manipulatív módon megfogalmazott kérdések alkalmasak arra, hogy a szülőket az oktatás jobbításáért küzdő pedagógusok ellen fordítsa, ugyanis a kérdésfeltevés ki van ragadva a kontextusból, és nem lehet rá jól válaszolni."
Hozzáteszik: a közoktatásból idén több mint négyezer, 2022-ben több mint ötezer pedagógus távozott, és helyettük sok esetben csak nyugdíjasokat, óraadókat tudtak alkalmazni, sokszor pedig a többi pedagógusra hárul a többletmunka mert senkit sem tudtak felvenni.

"A kormányzat azonban nem kérdez rá arra, hogy a szülők miként tapasztalják a pedagógushiányt, ehelyett a kérdőív inkább a helyzet jobbításáért küzdő pedagógusok ellen próbálja hangolni a szülőket" - írják, arra kérve a kitöltőket, hogy ahelyett, hogy megválaszolnák a manipulatívan megfogalmazott kérdéseket, inkább a szöveges visszajelzés résznél kérdezzék a kormányt arról, hogy
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.