Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjével ellentétben Rábel Krisztina legalább meg tudta indokolni, hogy miért pont Nemes Máriát, Velényi Dórát, Ősi Juditot, Rábai Jánost és Pfeiffer Norbertet rúgta ki a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból.
Rábel Krisztina, a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetőjének meghallgatásával folytatódott a Karinthy Frigyes Gimnázium kirúgott tanárainak pere a Fővárosi Törvényszéken - számolt be róla a 444.
Nemes Máriát, Velényi Dórát, Ősi Juditot, Rábai Jánost és Pfeiffer Norbertet közel egy éve, 2022. november 30-án bocsátották el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumból a polgári engedetlenségi akcióik miatt. A kirúgott pedagógusok formális jogellenesség és az egyenlő bánásmód megsértése, joggal való visszaélés miatt perelték be a tankerületet, jelenleg fejenként 1-1 millió forint sérelemdíjat követelnek.
A tankerület vezetőjét, Rábel Krisztinát eredetileg szerdán hallgatták volna meg, ő azonban nem jelent meg a tárgyaláson, mert állítása szerint nem jutott el hozzá az idézés. Emiatt a pénteki tárgyaláson a bírónő figyelmeztette, hogy "mostantól nem fog beleférni az, hogy valakit idéz, és az nem jelenik meg, ahogy az sem, hogy nem nyújtják be időben a szükséges iratokat," majd Rábelnek arról kellett nyilatkoznia, hogy kinek a döntése volt az említett tanárok kirúgása, és hogy kapott-e utasítást felülről.
A kérdésre válaszolva a tankerületi vezető elmondta, hogy a Külső-Pesti Tankerületben az említett időszak alatt 43 iskolából összesen 13 iskolában volt polgári engedetlenség, aminek időtartama 13 iskola közül 8 iskolában 50 óra alatt volt, két intézméyben viszont 100 óra feletti, a Karinthy gimnáziumban körülbelül 440 óra.
„Ha valahol több mint egyheti kimaradást láttunk, ott már azt gondoltuk, hogy az veszélyezteti a tanítást. Név szerint is figyeltük, hogy ki hol engedetlenkedett, és vonalat kellett húzni, mert félő volt, hogy nem tudunk tanévet zárni. Megnéztük, hogy kik húzzák a számokat, és én azt a vonalat húztam meg, hogy aki 20 órát, tehát körülbelül egy hetet nem dolgozott, ott lépni kell”
- mondta Rábel Krisztina.
Azzal kapcsolatban, hogy egyeztetett-e a kirúgásokról a munkaügyi perben szintén érintett Belső-Pesti Tankerülettel - hiszen Marosi Beatrix ugyanezen a novemberi napon rúgott ki tanárokat - Rábel Krisztina nemmel válaszolt. Állítása szerint a kirúgásokról a Klebersberg Központtal egyeztetett, a döntést azonban ő hozta meg.
„Ha valahol több mint egyheti kimaradást láttunk, ott már azt gondoltuk, hogy az veszélyezteti a tanítást. Név szerint is figyeltük, hogy ki hol engedetlenkedett, és vonalat kellett húzni, mert félő volt, hogy nem tudunk tanévet zárni. Megnéztük, hogy kik húzzák a számokat, és én azt a vonalat húztam meg, hogy aki 20 órát, tehát körülbelül egy hetet nem dolgozott, ott lépni kell” - idézi a 444.
Ezzel szemben a felperesek úgy gondolják, a tankerületi vezető "a tömegbe lőtt," a kirúgásukat követően pedig sokan megfélemlítve érezték magukat és elálltak a polgári engedetlenségtől, de az is előfordult, hogy valaki felmondott, vagy belebetegedett a stresszes helyzetbe.
„24-en voltunk a tanári karból, nem gondoltuk, hogy a tömegbe lőnek, bocsánat a kifejezésért. Az volt a dermesztő, hogy véletlenszerűen rúgtak ki minket, szerintünk nem stimmelnek a tankerületi vezető számai, ami alapján az elbocsátásokról döntött. Nem tudhatta senki, hogy ki lesz a következő, ezzel félemlítették meg a kollégákat”
- mondta Nemes Mária, az egyik érintett pedagógus.
A tárgyalás várhatóan februárban, perfelvétellel folytatódik.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).