Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kormányhivatali dolgozók mérték meg a katolikus iskola és a Líra könyvesbolt közti távolságot.
„Érdekes látványban lehetett részük azoknak, akik hétfőn 10 óra tájban az Árkádsoron a könyvesbolt környékén jártak” – írta ki Facebook-oldalára a pásztói Líra könyvesbolt. A beszámolójukat a HVG vette észre, amiben a következőről tájékoztatták a követőiket:
Két kormányhivatalos dolgozó távolságmérővel lemérte a könyvesbolt bejárata és az iskola, valamint a templom bejárata közötti távolságot.
A bizonytalannak tűnő munkatársak végül megállapították, hogy a könyvesbolt bejárati ajtaja és a katolikus iskola bejárati ajtaja közötti távolság kevesebb, mint 200 méter. A bolt szerint nem ez volt az első eset, hogy vizsgálat zajlott náluk, akkor azonban az LMBTQ-tartalmú könyvek tárolása volt az ellenőrzés tárgya. Azt, hogy pontosan miért is kellett megmérni a könyvesbolt és az iskola közötti távolságot, a Líra sem tudja.
"Mi volt a vizsgálat célja? A törvény betartása. Jó nagy büntetés kiszabása? Könyvesboltok ellehetetlenítése? Könyvesboltok bezárattatása? ... A 40 éve működő könyvesbolt, a kultúra egyik szentélye veszélybe került. Valóban ekkora veszélyforrás az ifjúság szellemi és erkölcsi fejlődésére az olvasott irodalom?" – tette fel a kérdéseit posztjában a könyvesbolt.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.