Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Nagy Erzsébet szerint azért, mert nincs keretük arra, hogy magasabb béreket adjanak.
Csak 2025. szeptemberétől számíthatnak bérmódosításra, mert az új jogállási törvény egyelőre nincs bevezetve - a Népszava szerint ezzel az indokkal utasítják vissza a tankerületi központok azokat a pedagógusokat, akik a státusztörvényre hivatkozva megpróbálkoznak a béralkuval.
Az életpályatörvény értelmében 2024. január 1-jétől a munkáltató egy többsávos bérrendszer alapján határozhatja meg, hogy egy Pedagógus I. kategóriába tartozó tanár bére bruttó 410 ezer és 1 millió 65 ezer forint között pontosan mennyi lehet. Az összeg meghatározásánál olyan szempontokat kell figyelembe venni, mint az, hogy mióta tanít az adott pedagógus, mennyire van hiány az általa tanított tantárgyból, és hogy hány tanórán kívüli foglalkozást vállal.
Ennek ellenére a tankerületi központok már kiküldött tájékoztató levelei szerint egyelőre csak azoknak a pedagógusoknak a béreit korrigálták, akiknek a korábbi fizetése nem érte el a bérsáv alsó határát, vagyis bruttó 410 ezer forintot, holott Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint az új törvény éppen a béralkura teremtene lehetőséget.
Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője szerint a tankerületek válasza szembemegy a törvényi előírással, az elutasítás valódi oka pedig az lehet, hogy a a tankerületeknek nincs költségkeretük arra, hogy érdemben eltérjenek a törvényben rögzített bérsávok alsó határától.
Nagy Erzsébet szerint ismét kezdeményezik majd a sztrájkbizottság összehívását a Belügyminisztériummal, továbbá elkezdték felmérni a sztrájkhajlandóságot is, és azt, hogy a sztrájkon kívül milyen akciókban vennének még részt a pedagógusok, a státusztörvény miatt pedig folyamatban van az Alkotmánybírósághoz benyújtandó beadvány kidolgozása.
A lap megkeresésére Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is megszólalt, aki közölte, hogy ők is felmérést indítottak a sztrájkhajlandóság ügyében, a sztrájkbizottság összehívását pedig a PDSZ-szel közösen kezdeményezik majd.
Totyik ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az EFOP Plusz Monitoring Bizottság múlt pénteki ülésén szóba került a magyar pedagógusok bérrendezésének ügye, amit az Orbán-kormány a korábban már többször elhangzott ígéretek szerint részben uniós támogatásból valósítana meg, ez azonban a mai napig nem valósult meg, a kormány szerint azért, mert "Brüsszel" akadályozza a pénzek kifizetését. A PSZ elnöke szerint ugyanakkor az Európai Bizottság képviselői éppen azt nem értik, hogy miközben a magyar kormány már több uniós pályázatot előfinanszírozott, a pedagógusbérek ügyében még mindig nem történt előrelépés.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).