Óvodákban dolgoznak a Svédországba visszatérő korábbi dzsihadisták

A probléma oka a titkolózás lehet a különböző állami intézmények között.

  • Székács Linda

83 Svédországba visszatért, korábban az Iszlám Államért harcoló és az ISIS által ellenőrzött területeken élő személy közül 24-en állami intézményeknél, 21-en pedig gyerekekkel vagy kiszolgáltatottakkal dolgoznak - tárta fel a svéd Expressen, amiről a Telex is beszámolt.

Az üggyel kapcsolatban Lotta Edholm oktatási miniszter is megszólalt, aki elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet és kijelentette, hogy túl naiv a svéd társadalom. A svéd oktatási miniszter szerint az iskolák vezetésének jobban kellene ellenőriznie az alkalmazottak hátterét, ezek az információk viszont a svéd biztonsági szolgálatok birtokában lehetnek, és nem jutnak el a közigazgatási szervekhez.

Hozzászólások

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.