A Nobel-díjas Krausz Ferenc volt általános iskolájában nincsen fizikatanár

A fizikus korábban felhívta arra a figyelmet, hogy ha Magyarországon nincs, aki tanítsa a diákokat, akkor nem lesz több Nobel-díjasunk sem.

A nemrégiben fizikai Nobel-díjat szerzett Krausz Ferenc a Fejér megyei Móron született, és az ottani Radnóti Miklós Általános Iskolában tanult. Tóth Endre, Momentumos képviselő nemrégiben a Facebookon posztolta, hogy jelenleg, ugyanebben az iskolában, nincs fizikatanár.

 

A politikus kérdésére az iskola megerősítette, hogy aki eddig tartotta a fizikaórákat nemrég nyugdíjba vonult. Így jelenleg az órákon egy földrajz-biológia szakos tanárnő helyettesít.

Most, amikor mindenki jogosan büszke Krausz Ferenc kimagasló tudományos teljesítményére, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy vajon adottak-e a feltételek az oktatás jelenlegi, elhanyagolt állapotában a hasonló sikeres teljesítményekhez

- írja Tóth Endre.

A fizikus Nobel-díja kapcsán egy interjúban nemrég kiemelte, hogy milyen nagy szerepet játszottak a tanárai a tudományos sikereiben. A Hír Tv-nek nemrég azt nyilatkozta:

“Mert ha a jövőben nem lesznek Kiss tanár urak, Láng tanár urak, meg Vermes tanár urak, akkor nem lesznek magyar Nobel-díjasok sem, és ez még valószínűleg a legkisebb baj.”

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.