Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A 23 éves férfi a Móricz Zsigmond körtérnél szúrta ki a kamaszfiúkat a villamoson.
Az eset még 2022. november 3-án délután történt. A 23 éves férfi a Móricz Zsigmond körtér megállójában várakozó 6-os villamoson figyelt fel a két fiúra. Ezután leült velük szemben, közel hajolt hozzájuk, és felszólította őket, hogy adjanak neki 2 600 forintot, mert kábítószert akar vásárolni - derült ki az ügyészség közleményéből.
A fiúk megijedtek, ezért az egyikük felállt, és 160 forintot adott neki. A támadó azonban ezt kevesellte, ezért áttapogatta a tizenéves kabátját. A fiú ennek hatására még ezer forintot adott a férfinak, aki ekkor már azzal fenyegetőzött, hogy kés van nála. A fiú a következő megállónál gyorsan le tudott szállni, de a másik kamaszgyereknek már nem volt ekkora szerencséje. A rabló ezután őt vette célba. A tinédzser adott neki 150 forintot, amit kevésnek talált, ezért a fiút sarokba szorította, és a zsebeit áttapogatta. Ekkor a villamos mozgásának hatására a férfi kibillent az egyensúlyából, így a másik fiú is gyorsan az ajtóhoz sietett. A támadó azonban utánament, megragadta a tizenéves ruháját. Végül a fiú ügyesebb volt, és le tudott szállni a villamosról.
A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit 8 év börtönbüntetésre ítélte, valamint elrendelte egy korábban, más ügyben kiszabott 2 év, felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is. Az ítélet még nem jogerős.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.