Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Az elmúlt héten két iskolában tömeges gastroenteritis járvány ütötte fel a fejét.
A Nemzeti Népegészségügyi-és Gyógyszerészeti Központ Járványügyi-és Infekciókontroll Főosztályának jelentéséből kiderült, hogy egy Bács-Kiskun vármegyei településen egy általános iskola alsó tagozatán 2023. szeptember 8-án 276 főből (249 fő diák, 27 fő pedagógus és iskolai dolgozó)64 tanuló betegedett meg gastroenteritises tünetekkel (hasi görcs, hányás, hasmenés). Kórházi ápolásra egyik esetben volt szükség.
"Mivel a megbetegedések hátterében az élelmiszer közvetítő szerepe nem zárható ki, a járványügyi és a diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak. A területileg illetékes járási hivatal az iskolában folyamatos fertőtlenítést rendelt el" - olvasható a jelentésben.
Egy Zala vármegyei településen pedig több intézményben hasmenéssel, hasi fájdalommal és hányással járó megbetegedések fordultak elő. A megbetegedések ebben az esetben is enyhe lefolyásúak voltak. Mivel az esetek mind ugyanahhoz a főzőkonyhához kapcsolódtak, ezért az élelmiszerminták mikrobiológiai vizsgálata jelenleg is zajlik. A területileg illétekes járási hivatal elrendelte a folyamatos fertőtlenítést, és a higiénés szabályok szigorítását.
Dr. Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Országos Érdekképviseleti és Szakmai Egyesületének elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy idén szeptemberben is a korábbi években megszokott vírusok által okozott fertőzések - rhinovírus, náthavírus, adenovírus - terjednek az iskolákban, óvodákban. Ezen kívül az elnök szerint számolni kell azzal is, hogy a koronavírus is belesimul ezeknek a sorába.
"Nem minden náthát tesztelünk, de a tesztelt gyerekek között előfordult koronavírus is. Érdemes tudni, hogy nem vonatkozik rá semmilyen megkülönböztető eljárás. Minden vírusos, beteg gyereknek otthon kell maradnia néhány napra, amíg meggyógyul, kettő tünetmentes nap után pedig már mehet közösségbe" – jegyezte meg a doktornő.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Tanító, óvodapedagógus, csecsemő-és kisgyermeknevelő - néhány olyan alapképzés, ahova állami ösztöndíjas helyre kétszázas pontszám is elég volt a pótfelvételin.
„Anyuka úgyis otthon van a kistestvérrel, vigye haza ebéd után a nagyobbat” – időről időre találkozhatnak hasonló kéréssel az óvodás gyerekek szülei. De megteheti-e az óvoda, hogy arra kéri a GYES-en vagy GYED-en lévő szülőket, vigyék haza korábban a gyereküket? És mi történik akkor, ha az intézmény létszámhiányra hivatkozva küldené haza a gyerekeket? Megnéztük, mit mondanak a szabályok.
Megérkezett az iskolakezdési támogatás első részlete a jogosult családokhoz, a parlamentben azonban továbbra is téma volt, hogy kik és mekkora összeget kapnak. Szűcs Gábor fideszes képviselő szerint a kormány jóval kevesebbet költ a programra, mint amennyit Magyar Péter korábban ígért, és az általános és középiskolások kétharmada kimaradt a támogatásból.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Néhány nap és becsöngetnek, amiről a legtöbb diáknak a fekete ruha és fehér ing juthat eszébe. De vajon minden iskolában kötelező ünneplőben menni?
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ingyenes képzésekkel és segédanyagokkal segíti a pedagógusokat az anafilaxiás allergiával élő közel 25 ezer gyerek biztonságos tanévkezdésében, kiemelve a gyerekek védelmének közös felelősségét.
Egy online előadás szünetében maradt bekapcsolva a mikrofon, így hallhatta végig egy egész csoport, ahogy a Pázmányon tanító volt alkotmánybíró arról beszél az egyik hallgatóval, mely tételeket szeretné kihúzni a közelgő záróvizsgán. Az egyetem fegyelmi eljárást indított az ügyben.