Huszonkét tanár kapta meg a Fiatal természettudományos tanárok alkotói díját

Idén huszonkét tanárnak ítélték oda a Fiatal természettudományos tanár alkotói díjat. A díj olyan 35 év alatti tanárokat szeretne támogatni, akik a szakmai tudásukkal kimagasló pedagógiai eredményeket érnek el a diákok oktatásában.

Második alkalommal került átadásra a FITT-díj, amit a Richter Gedeon Nyrt. hozott lére a kimagasló képességű és elkötelezett tanárok számára. A díj a fiatal tanárok pályán maradását és kapcsolatteremtésüket igyekszik támogatni. A nyertesek tíz hónapon át anyagi támogatásban részesülnek – személyenként összesen havi 80 ezer forintot kapnak.

A Richter célja, hogy anyagilag és erkölcsileg is támogassa mind az általános, középiskolai és egyetemi tanárok munkásságát természettudományi, orvostudományi és műszaki területen egyaránt.

„A pedagógus valójában időutazó. Beleéli magát a múltbéli csodák felfedezésébe, megértésébe és úgy adja azt tovább a fiatalabb generációk számára, hogy tudja, ez a legjobb befektetés a jövőbe! A jelen arra szolgál, hogy hidat építsen a tudomány számára a múlt és a jövő új felismerései között!”

– mondta Dr. Bódis Attila, a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány kuratóriumának elnöke.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.