Zéró tolerancia Franciaországban: kemény büntetést kap, aki a társait bántja az iskolában

Míg korábban általában az áldozatok kényszerültek iskolaváltásra, hogy megszabaduljanak az őt piszkáló diáktól, Franciaország most törvénybe foglalta, hogy zaklatás esetén a zaklatót helyezik át másik iskolába.

  • Székács Linda

Új rendeletet hozott a francia kormány az iskolai zaklatást elszenvedő diákok érdekében - írta meg az Euronews. A rendelet értelmében azokat a diákokat, akik a társaikat az iskolában vagy akár az interneten zaklatják másik iskolába helyezhetik át, ezzel is megelőzve azt, hogy a bántalmazott diákoknak kelljen iskolát és közösséget váltani, ami a zaklatáson túl is egyfajta extra stresszfaktort jelent.

Wilfrid Issanga, az ALCHM szervezet igazgatója szerint az intézkedés egy erős jelzés az oktatási rendszer és a szülők felé is, amivel a kormány a zaklatás és a gyermekbántalmazás ellen lép fel.

A téma azt követően került a francia parlament elé, hogy májusban egy 13 éves francia diáklány öngyilkosságot követett el, az oktatási minisztérium 2022 tavaszán végzett felmérése alapján pedig a francia középiskolások mintegy 6,7 százaléka számolt be arról, hogy tapasztalt már valamilyen formában zaklatást az iskolában. A legtöbb esetben ilyenkor az áldozatot távolítják el a szülők a bántalmazó környezetből, ami a vidéki településeken, ahol esetleg csak egy iskola van extra nehézséget jelent a családok számára.

"Ha rohadt paradicsom van az egészségesek között egy ládában, akkor a rosszat távolítjuk el, nem a jókat" - nyilatkozta az Euronewsak Issanga.

Franciaországban egyébként 2022 márciusában az iskolai zaklatást bűncselekménnyé nyilvánították, amit 10 évig terjedő szabadságvesztéssel és 150 000 euróig (57 millió forint) terjedő pénzbírsággal büntethetnek a zaklatás áldozatának öngyilkossága vagy öngyilkossági kísérlete esetén.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévő 24 év alattiaknak rendszeresített, ingyenesen hívható 116-111 telefonszámot! Ha egy 24 év alatti fiatalért aggódsz, akkor keresd a Kék Vonal felnőttek számára fenntartott segélyvonalát, a 116-000-át. Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned, vagy keresd meg a Kék Vonal alaptíványt online.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.