Feljelentést tesz Pankotai Lili miután halálosan megfenyegették

Pankotai Lili októberben szólalt fel először az oktatás helyzetéről, azóta folyamatosan részt vesz a különböző akciókban. A diáklány kétszer gyülekezési joggal való visszaélés miatt a maximálisan adható, 150 ezer forintos bírságot kapott, most pedig megfenyegették.

  • Tornyos Kata

Pankotai Lili – a diáktüntetésekről ismert lány – feljelentést tett a rendőrségen egy halálos fenyegetés miatt.

Miután Jámbor András is egy hasonló fenyegetés ügyében ugyanígy járt el, vettem észre, hogy az ő és az én leveleimen is ugyanaz a kézírás figyelhető meg, azzal a különbséggel, hogy az ő esetében bevállalósan aláírták azok a fene nagy betyárok. Nagy "dolog" kellhet ahhoz, hogy halálosan megfenyegessetek egy kétgyermekes családapát és egy mindössze 50 kilós 18 éves "kislányt". Gratulálok!

– írja a Facebookon.

Senki ne gondolja azt, hogy akár a Betyársereg, akár a Magyar Gárda vagy éppen az ultrák nem annak a kormánynak a kitartott maffiózó "verőemberei" és "végrehajtói", akik lejáratókampányokat, propagandákat, esetleges eltávolításokat adnak parancsba kedvük szerint a hatalmuk konzerválása érdekében, vagy éppen visszaszerzéséért – folytatja.

Posztjában arra is kitér, hogy iskolát kellett váltania. Pankotai Lili neve október 23-án került a köztudatba, mikor az oktatás jövőjéért szervezett budapesti tüntetésen előadott egy általa írt slamet, amiben trágár szavakat használt. Emiatt iskolája, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium elhatárolódott tőle és Budapesten kellett folytatnia a tanulmányait.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.