Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az olasz bírók szerint mivel csak rövidebb ideig fogdosta, ez nem bűncselekmény. A döntés nagy port kavart a közösségi médiában.
Az iskola lépcsőjén ment fel egy 17 éves római diáklány, amikor azt érezte: lecsúszik a nadrágja, megérintik a fenekét és megfogják a fehérneműjét. Hátrafordulva az intézmény gondnoka volt ott, aki azt mondta neki: „Kedvesem, tudod, hogy csak vicceltem” – idézi a BBC cikkét a Telex. A történtekből bírósági ügy lett, egy olasz ügyész három és fél éves börtönbüntetést kért a gondnokra.
Ezen a héten azonban felmentették a szexuális zaklatás vádja alól. A bírók úgy érveltek ugyanis, hogy bár az elkövető a beleegyezése nélkül fogdosta a lányt, ez 10 másodpercnél rövidebb ideig tartott csupán, tehát nem történt bűncselekmény. „Úgy döntöttek a bírók, hogy csak viccelt? Hát, nekem egyáltalán nem volt vicces” – reagált a gimnazista lány, aki úgy érzi, az iskolája és az egész igazságszolgáltatási rendszer is elárulta őt.
A döntés nagy port kavart Olaszországban, felpörgött a közösségi médiában a „palpata breve”, azaz gyors tapogatás kifejezés, ahol emberek tiltakozásképpen videókat posztolnak, melyben önmagukat tapogatják 10 másodpercig – érzékeltetve, milyen hosszú is tud lenni az egy ilyen helyzetben.
(Kiemelt kép: képkocka, Corriere della Sera, YouTube)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.