Továbbengedték a státusztörvény óraszámról szóló módosítását

Az ellenzéki képviselők 40-nél is több módosító javaslatát ugyanakkor vita nélkül leszavazták a fideszes képviselők az Országgyűlés kulturális bizottságában.

  • Tarnay Kristóf

Szemben a maratoni plenáris vitával, az Országgyűlés kulturális bizottsága csütörtökön bő egy óra alatt lezavarta a pedagógusok új jogállásáról szóló törvénytervezet nevében részletes vitáját, írta meg a Népszava. Míg a kormánypárti többség támogatta a vitatott státusztörvény-tervezetet, az ellenzék 40-nél is több módosító javaslatát vita nélkül leszavazták a fideszes képviselők.

Egyetlen módosítást fogadtak el, a kormánypárti Dunai Mónika módosítóját, mely heti 24 órában rögzítené a pedagógusok tanítással lekötött heti munkaidejét a mostani 22-26 órás felosztás helyett. A jelenlegi állapotról Dunai is beismerte, hogy igazságtalan – írja a lap. Míg ellenzéki kollégái szerint a mostani fixálás sem igazságos, lévén, valakinek 22-ről nőni fog az óraszáma.

Ellenzéki kérdésre visszautasította Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, hogy kiskorúnak néznék a pedagógusokat és kiemelte, hogy az új törvény korábban több jogszabályban szétszórt kérdéseket tisztáz. Szerinte a teljesítményalapú bérezés is vonzóvá teszi majd a pályát, ahogy a költségvetési és a reményei szerint megérkező uniós forrásokből finanszírozott béremelés. A tanárhiányról pedig azt mondta, az minden országban jelen van. A lap kérdésére Maruzsa azt felelte, nincs újabb változás a státusztörvény bevezetésének tervezett időpontjában, ha a parlament is megszavazza, júliusban hatályba lép.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Kriza Márton)

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.