Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Már gyűlnek a programok a jövőhétre is. Ezen a héten az Egységes Diákfront, a Tanítanék és a noÁr szervez kiállásokat, jövőhét hétfőn pedig a PDSZ és az ADOM Diákmozgalom.
Bár még el sem kezdődtek a demonstrációk és tüntetések ezen a héten, már lehet tudni, hogy jövőhéten is folytatódnak a kiállások a státusztörvény ellen és a pedagógusok mellett.
Május 30-tól az Egységes Diákfront képviselői és támogatói a Sándor-palota előtt demonstrálnak arra kérve a köztársasági elnököt, Novák Katalint, hogy ne írja alá a státusztörvényt. Mihalics Lili, az esemény egyik szervezője korábban azt mondta, akár napokon keresztül is ott maradnak és az épület előtt éjszakáznak. A tervezett programjaik között a virrasztás mellett szerepelnek vetítések, de május 31-én reggel ajándékkal köszöntenék a kormányülésre érkezőket, az esti virrasztásra pedig Novák Katalint is meghívták.
A demonstrációkat a Tanítanék és a noÁr folytatja, akik május 31-én és június 1-jén is országszerte tüntetésekre készülnek. Lesznek például rendezvények Debrecenben, Szegeden, Szekszárdon és Pécsett is. A kiállások sora azonban itt sem ér véget, hétfő este a Pedagógusok Demokratikus Szervezete közzétette, hogy június 5-én, pedagógusnapon az ADOM Diákmozgalommal közösen ismét tüntetésre készülnek.
Zavar a tanárok számának folyamatos csökkenése? Szeretnél tenni azért, hogy ez megváltozzon? Csatlakozz az eseményhez! Most egy pedagógusnapi kiállás keretében megmutathatjuk, hálásak vagyunk az óvónőknek, tanároknak, együttérzünk velük. Ezen a délutánon a pedagógusoké a főszerep: a fokozódó indulatok közepette lassítsunk le egy kicsit, és ünnepeljük őket!
- írják.
A Facebook-esemény szerint a demonstráció június 5-én délután 4-kor kezdődik az Oktogonon.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.