Kirúgtak egy fiatal tanárt Balatonalmádiban, mert "nem maradt csendben"

Azonnali hatállyal rúgták ki, pedig érettségiző osztálya volt.

  • Tornyos Kata

Két százalékkal alacsonyabban teljesített a minősítésén, mint a követelmény, hivatalosan emiatt rúgták ki. A noÁr Facebook bejegyzése szerint azonban ez csak egy kreált kifogás és valójában rendszerkritikus megnyilvánulásai miatt bocsátották el:

A tanár kirakat kirúgása mögötti valódi ok az az, hogy nem maradt csendben, nem hagyta magára a kollégáit és a diákjait ebben a rohadék rendszerben és harcolt egy jobb oktatásért. A döntés felülről jött, azaz központi utasítás volt, ahogy az összes eddigi kirúgás is.

 

Frissítés:

A Veszprém Kukac értesülései szerint nem igaz, ami a közösségi médiában megjelent az ügyről, de az iskola dolgozói nem nyilatkozhatnak. A lap az intézményből azt a választ kapta, hogy

"a balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium egyik gyakornokának jogviszonya a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 64. § (8) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva szűnik meg. A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi központnak a jogszabály a konkrét esetben mérlegelési jogkört nem biztosít."

 

A kirúgott pedagógus a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett történelem-etika szakos tanárként. A hírek szerint a diákjai szeretik és tisztelik a pedagógust, akinek hiányában nem tudni, hogyan bonyolítják majd le a szóbeli érettségi vizsgákat.

 

A diákok a pedagógus felmentésének hírére sorfalat álltak, és a diáktüntetések himnuszaként is elhíresült 'Mi vagyunk a grund' című dallal és vastapssal búcsúztatták.

 

Május 30-tól egészen június 1-ig országos tüntetésre készül a Tanítanék és a noÁr.

 

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.