Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Bár a tüntetés hivatalosan véget ért, az Egységes Diákfront rendezvénye után a több ezres tömeg nagy része megindult a Fidesz-székház felé.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A délutáni tüntetés után, néhány perccel 7 óra után a tömeg túlnyomó része a "Mocskos, Fidesz!" "Pintér, takarodj" és "Demokráciát!" kántálással a Lendvay-utcai Fidesz-székház felé indult. Mivel ez már nem tartozik a bejelentett tüntetéshez, a demonstrálók az autós forgalommal szemben haladnak, akik dudálással biztosítják őket a támogatásukról.
"Információ! A rendőrség előkészítette a könnygázt, úgyhogy mindenki vigyázzon magára!" - jelentette be az egyik szervező a Hősök tere környékén.
A tömeg 5 perccel fél 8 előtt érkezett meg a Lendvay utcába, amit azonban addigra lezártak a hatóságok, a rendőrök pedig sorfalat állnak.

Bűnözőket védtek!
- hangzik a már szinte megszokott "Kismalac, kismalac, engedj be!" mellett.
A tömegben többen is búvárszemüveget és egéb "védőeszközöket" viselnek arra az esetre, ha a hatóságok ismét könnygázt vetnének be. Ez azonban - egyelőre - nem történt meg, a dühös tömeg gyakran trágár kántálására a rendőröktől mindössze annyi válasz érkezett, hogy "Menjenek haza."
Sapkát a földre, kezet a szívre!
- kántálják, ez azonban nem hatja meg a hatóságokat.
A Mérce tudósítása szerint miközben a tüntetés résztvevőinek egy része a Lendvay és a Rippl-Rónai utca sarkánál próbálják jobb belátásra bírni a rendőröket, az utca túloldalán a Momentum aktivistái lezárták az Andrássy utat.
Pontban 8-kor aztán tömeg nekinyomakodott az addig nyugodtan álló rendőrsorfalnak, többen műanyag palackokat hajítottak feléjük, melyre válaszul sisakos rohamrendőrök érkeztek és nagy erőkkel visszanyomták őket.
"Bűnözőket védtek!" - ordították, miközben a hatóságok hangosbemondókon keresztül felszólították őket arra, hogy fejezzék be, amit csinálnak. Negyed 9-kor aztán a felszólítás ellenére ismét egymásnak feszültek a papírrepülőket dobáló tüntetők és a rohamrendőrök, az egyik demonstráló kiáltása szerint pedig nem kizárt, hogy sokkoló is előkerült. Közben a hangosbemondón keresztül továbbra is arról tájékoztatják a demonstrálókat, hogy a magatartásuk jogellenes, ami rendőri intézkedést vonhat maga után.
Dulakodás közben a több ezres tömegben többen - kiskorú diákok is - elestek. Voltak, akiket a hatóságok kiemeltek és a rendőri sorfal mögé vittek.
"Gyerekeket bántasz!" és "Eladtad a lelkedet!" - zengték a demonstrálók.

A police.hu közleménye szerint a tüntetők szándékosan provokálták a rendőröket, akiket egy fotó alapján nem csak üvegekkel, de vascsavarokkal és egyéb tárgyakkal is dobáltak.

A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint közben a dulakodásban volt olyan diák, akit ölben kellett kivinniük a rendőröknek, mert valószínűleg elájult. A hatóságok a saját sorfalukon áttörve szorították hétrébb a diákokból álló tömeget, ami így jelentősen hátrébb került, de feloszlatni továbbra sem sikerült.
Arról, hogy hogyan jutottak el idáig a kezdetben békés tüntetések, itt olvashattok bővebben:
Közben úgy tűnik, a demonstrálók némileg megnyugodtak, a dulakodás legalábbis a tömeg szétválasztásával megszűnt, helyette az első sorokban állók leültek a sisakos rendőrök lábai elé. Valaki közben a tanárok jelképévé vált felkiáltójelet vetítette a szemben lévő épület falára.
A kialakut helyzetben a tüntetők tehetetlennek tűnnek, bár még mindig a helyszínen vannak, úgy tűnik, a dulakodásnak már vége, többen hazafelé indulnak. A könnygáz bevetése ezúttal elmaradt.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).