Elutasította a sztrájktörvény felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság

Arra hivatkoznak, hogy korábban már felülvizsgálták.

  • Székács Linda

Nem vizsgálja felül a pedagógusok sztrájkját korlátozó törvénymódosítást az Alkotmánybíróság - tudta meg a 24.hu. A sztrájkjogot kiüresítő törvényt nem csak a tanári szakszervezetek, de az ellenzéki pártok is Alaptörvény-ellenesnek találták, mivel a kezdetben a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozást később általánossá tette.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közösen indítványoztak eljárást, melyben azt kérték, az Alkotmánybíróság a törvény alaptörvény-ellenességét és visszamenőleges hatállyal semmisítse is meg azokat. Válaszul a Márki Zoltán tanácsvezető alkotmánybíró által vezetett testület azt írta; a kifogásolt szabályozást tavaly novemberben már átvizsgálták, így az újból előterjesztett indítvány már elbíráltnak minősül.

Az Alkotmánybíróság már elbírálta tartalmi szempontból azt, hogy az Alaptörvényben biztosított munkabeszüntetéshez való jogot sérti-e az, ha az elégséges szolgáltatás törvényi mértéke 50%-os, illetve esetenként 100%-os óraszámtartási kötelezettség, felügyelet biztosítása; továbbá azt a kérdést is elbírálta, hogy a Vtv. 15. §-a szerinti jogkövetkezmények – az azonnali hatályú felmondás lehetősége – miatt e szabály elbizonytalanítja-e a sztrájkjog gyakorlóit, rájuk dermesztő hatással lehet-e, és ekként alaptörvény-ellenes korlátozásnak minősül-e

- írják az indoklásban.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.