Hamarosan az iskolákba érkezhetnek a megígért ingyen tabletek

A Klebersberg Központ tájékoztatása szerint az eszközök kiosztását néhány héten belül elkezdhetik.

  • Székács Linda

Májusban érkezhetnek a népszámláláson használt tabletek a tankerületi központok általános iskoláiba - közölte a Klebersberg Központ csütörtök reggel.

A központ közleménye szerint az eszközök április végéig érkeznek meg az ország hatvan tankerületébe, a kiosztásukban pedig fontos szerepet játszik a tankerület iskoláinak és az oda járó gyerekeknek az anyagi helyzete.

"Az új tabletek elsősorban azokba az általános iskolába kerülnek, ahol alacsonyabb a digitális eszközellátottság, magas a hátrányos helyzetű tanulók aránya, és ahol az intézmény vállalja, hogy az oktatás során a tableteket rendszeresen használni fogja" - tudatta a Klebelsberg Központ.

Az eszközöket egyébként a tavalyi népszámlálás során már használták, így azok nem újak lesznek, emellett továbbra is állami tulajdonban maradnak, hiszen azokat nem a gyerekek, hanem az intézmények kapják, így egyszerre akár több osztály is használhatja őket.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.