Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A most következő héten több tízezer negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diák kapja meg a középiskolai felvételi eredményét. Előfordulhat viszont, hogy valaki egy iskolába sem került be. Még nincs veszve semmi, mutatjuk, hogy mit lehet tenni.
Egy lehetőség van: újra neki lehet futni a folyamatnak a rendkívüli felvételin, amely május 8-án kezdődik.Ilyenkor a jelentkezést már egyénileg kell intézni, vagyis nem az általános iskolák, osztályfőnökök töltik ki és küldik el a jelentkezési lapokat, valamint közvetlenül a kiválasztott középfokú iskolával kell egyeztetni, majd jelentkezni.
Érdemes tudnotok, hogy csak azokban az iskolákban tartanak azonban rendkívüli felvételi eljárást, ahol a férőhelyek kevesebb mint 90 százalékát töltötték fel, így nem minden intézménybe adhatjátok le az utólagos jelentkezéseteket.
Az utólag benyújtott felvételi kérelmekről egyébként május 19-ig kell döntenie az iskolaigazgatónak, de az intézmények egészen augusztus végéig tarthatnak rendkívüli felvételi eljárást.
Meglepő módon sokszor a különböző rangsorokban előkelő helyezést szerző gimnáziumokban és technikumokban is maradnak helyek. Néhány nap múlva az Oktatási Hivatal oldalán is megtaláljátok majd az összes olyan iskolát, ahol „pótfelvételit” hirdetnek. Június 21-én pedig megkezdődik a beiratkozás is a középiskolákba.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.