Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
5000 tabletet és laptopot ajándékozott ukrán iskolásoknak a UNICEF, az Ukrajna ideiglenesen megszállt területeinek reintegrációs minisztériumával közösen.
„Minden gyermeknek joga van az oktatáshoz, és partnereinkkel együtt nap mint nap azon dolgozunk, hogy a gyermekek számára minden szükséges eszközt biztosítsunk ehhez. Hiszünk abban, hogy minden gyermek egészséges fejlődése és jövője érdekében minden eszközt biztosítanunk kell az oktatáshoz, a kommunikációhoz és a biztonságérzethez” – mondta Murat Sahin, az UNICEF ukrajnai képviselője.
Körülbelül 1,8 millió diák tanul kizárólag online, míg 1,2 millió gyermek tanul hibrid módban, ezért is van nagy szükség a laptopokra. Az okoseszközöket középiskolás korú gyermekek számára osztják ki Harkiv és Herszon régióinak újonnan visszaszerzett területein.
Elsősorban a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek próbálnak segíteni, beleértve a fogyatékkal élő gyermekeket, az árvákat, a szülői gondozástól megfosztott gyermekeket és a nagycsaládosok gyermekeit.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.