Mikor érdemes sorrendet módosítani a középiskolai felvételiben? Tippek, trükkök egy helyen

Három napja van módosítania azoknak, akik esetleg meggondolták magukat a középiskolai felvételi alatt. Mutatjuk, mikor érdemes variálni.

  • Eduline

Az Oktatási Hivatal (OH) szerint évről évre előfordul, hogy ebben az időszakban a jelentkezők egy része a bizonytalanabbnak ítélt iskolákat/tanulmányi területeket hátrébb, míg a biztosnak tűnő lehetőségeket előrébb sorolja - és ezzel nincs is semmi baj. Viszont a döntés előtt célszerű megfontolni és tudni a következőket:

A rangsorolás algoritmusa kizárja annak a lehetőségét, hogy az adott intézmény adott tanulmányi területéről kiessetek pusztán azért, mert az adott tanulmányi területet későbbi helyen jelöltétek meg - írja az OH. Egy adott iskola adott tanulmányi területén egy jobb teljesítményt elért tanulót, ha őt még nem vették fel egy általa inkább preferált (előrébb sorolt) másik tanulmányi területre, nem előzhet meg a felvételnél egy itt rosszabb eredményt elért tanuló.

A rangsorból való kiesésnek két oka lehet: az egyik, hogy egy általatok magasabbra rangsorolt helyre már felvettek benneteket, a másik, hogy az adott tanulmányi területre a felvehetők létszáma a jobb felvételi eredménnyel rendelkező tanulókkal már betelt.

Az is fontos, hogy akkor érdemes módosítani, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalataitok alapján esetleg megváltozott az elképzelésetek. Inkább más helyre szeretnétek elsősorban bejutni (és ha több helyre is felvennének benneteket, a saját választásotok, a tanulmányi területek között a felállított sorrendetek lesz a döntő), illetve még inkább azért, mert lehetőségetek van olyan új tanulmányi területeket is megjelölni, ahol a bejutás esélye nagyobb.

Azt is érdemes észben tartani, hogy jelentkezők felvételi jegyzéke a módosító időszakban kiegészülhet olyanokkal, akik a megjelölt új tanulmányi területen az elért eredményük alapján a rangsorban előrébb szerepelnek, mint a normál jelentkezési időszakban megjelölt tanulmányi területeiken.

Meddig tudok módosítani és hogyan? Itt olvashatjátok el az idei szabályokat:

Hozzászólások

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.