Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A hét végéig minden középiskolának nyilvánosságra kell hoznia az idei felvételi első listáját: az ideiglenes felvételi jegyzéket. Mit takar pontosan a középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék, az itt szereplő eredmények lesznek a végleges listában is? Megmagyarázzuk.
Mi az az ideiglenes felvételi rangsor és mikor hozzák nyilvánosságra?
A középiskolák igazgatói az Oktatási Hivataltól megkapott jelentkezők listájának felhasználásával tanulmányi területenként elkészítik az ideiglenes felvételi rangsort. A rendszerben minden jelentkező neve mellé beírják a felvétellel kapcsolatos döntést is. Ha teljesítettétek a követelményeket, akkor a nevetek mellé bekerül egy sorszám, ami a felvételi jegyzékben elfoglalt helyeteket jelenteni.
Ha nem sikerült teljesítenetek a felvételi követelményeket, akkor a nevetek mellett egy „E” betű jelenik meg, ami a felvételi kérelem elutasítását jelenti. Az ideiglenes felvételi rangsorban megtalálhatjátok a tanulmányi területenként felvehető tanulók létszámát is. Azonban arra, hogy kiderüljön, mi a végleges döntés, még egy kicsit várnotok kell, ugyanis az ideiglenes felvételi rangsorból még lesz egy végleges lista is, ez 2023. április 28-ig észül el.
Azonos pontszám esetén hogyan rangsorolnak?
Abban az esetben, ha a rangsoroláskor azonos összesített eredményt elérő tanulók vannak, akkor előnyben kell részesíteni a hátrányos helyzetű tanulókat, majd a rangsorban a következő, akinek a lakóhelye vagy tartózkodási helye az iskola székhelyének, feladatellátási helye szerinti járásának területén van, illetve, akinek különleges helyzete ezt indokolja - írja az Oktatási Hivatal a tájékoztatójában.
Hogyan alakul ki a végeredmény, az egyeztett felvételi jegyzék?
Az egyeztetett felvételi jegyzék a végeredmény, az ideiglenes felvételi rangsorból alakul ki. Az Oktatási Hivatalnak 2023. április 21-ig kell elkészítenie a végleges rangsort. Ebből a rangsorból derül ki, hogy melyik iskola kinek a jelentkezését fogadta el. Ha ugyanannak a jelentkezőnek több felvételi kérelmét is elfogadták, a szoftver a tanulót az általa meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyezi el, amelyen az iskola jelezte, hogy felvenné, és egyben belefér a felvehető létszámba. Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyek a tanuló által megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a tanuló jelentkezését - magyarázza az OKtatási Hivatal.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).