Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jövő héten megjelennek az idei középiskolai felvételi ideiglenes felvételi jegyzései, de mikor derül majd ki a végleges eredmény?
A középiskoláknak a felvételi vizsgákat követően 2023. március 17-ig a honlapjukon tanulmányi területenként nyilvánosságra kell hozniuk a jelentkezők felvételi jegyzékét, amelynek az intézmény egy-egy tanulmányi területére jelentkezést benyújtó valamennyi tanulót tartalmaznia kell.
Ez viszont nem a végleges lista, hiszen mindenkinek lehetőségük lesz a tanulói adatlapon szereplő sorrend megváltoztatására 2023. március 21-22-én. Arról, hogy mikor érdemes változtatni, itt olvashattok.
A végleges eredményekre még egy kicsit várni kell. A végleges listák és sorrendek, azaz a középiskolai felvételi eredménye idén április 28-ig érkezik. Az iskolák a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőnek (szülőnek), továbbá az általános iskolának is elküldik majd.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.