Késsel támadt tanárára egy diák egy franciaországi magániskolában

Óra alatt támadt rá a tanárára egy 16 éves diák, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a tanár életét.

  • Eduline/MTI

A 16 éves diák egy dél-franciaországi katolikus magángimnáziumban támadt rá tanárára - írja az MTI.

Az Actu.fr hírportál és a Sud Ouest regionális napilap értesülései szerint az ötven év körüli spanyoltanárnő éppen órát tartott Saint-Jean-de-Luz egyik magániskolájában, amikor az egyik tanítványa rátámadt. A pedagógus a helyszínen életét vesztette, a kiérkező mentősök pedig már nem tudták újraéleszteni.

Az ügyben a rendőrség nyomozást indított, a francia Le Monde című napilap szerint a késelő diák állítólag mentális problémákkal küzdött, így a nyomozás során erre koncentrálnak. Olivier Véran kormányszóvivő a szerdai kormányülésen együttérzését fejezte ki és bejelentette, hogy az ország oktatási minisztere, és a nap folyamán ellátogat a támadás helyszínére.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.