Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek – ezt közölte péntek délelőtt a Belügyminisztérium.
A tárca közleménye hozzátette: ha megkapják az uniós forrásokat, az idei mértéke – januárig visszamenőleg – 21 százalékos lesz.
A 2021-es bérekhez képest 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet. Kiemelték azt is, ami már többször elhangzott: az a cél, hogy 2025-re a pedagógusok átlagfizetése elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát.
Közben Balatoni József, vagyis Jocó bácsi, a közösségi oldalakon aktív történelemtanár közzétette friss bérpapírját, amelyből kiderül: a pótlékok nélküli alapbére továbbra sem éri el a garantált bérminimumot.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.