Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Jocó bácsi jóvoltából most konkrét példán keresztül lehet megnézni, mennyit "emelkedett" a tanárok fizetése 2023-ban.
Balatoni József, azaz Jocó bácsi megosztotta bérpapírját, amiből kiderült, hogy 22.350 forinttal ki kellett egészíteni az alapbérét, hogy elérje a legalább középfokú végzettséggel rendelkező dolgozók bérminimumát.
Tehát, hogy legyen annyi a fizetésem, mint egy érettségizettnek. Különben már nem érné el a MINIMUMOT
- írja a képhez a történelemtanár, akinek egyetemi diplomája van, általános iskolai és gimnáziumi tanár. "És az is látható, hogy idén sem béremelést alkalmaztak" - teszi hozzá -, "hanem ágazati szakmai pótlékemelést. Ezt találták ki pár éve. Alapbér marad, pótlék kicsit (most éppen 40.038 Ft-tal) emelkedett."
Nem, ne jöjjön senki azzal, hogy más még ennyit sem keres! Hisz csak az nem keres minimum ennyit, akinek nincs szakmája, érettségije - zárja a posztját Jocó bácsi.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.