Változtatott a nyolcadikos felvételi problémás matekfeladatának megoldókulcsán az Oktatási Hivatal

Frissítette a nyolcadikosok matektesztjének megoldókulcsát az Oktatási Hivatal - a sok vitát kiváltó tizedik feladatnál bővítették az elfogadható válaszok körét.

  • Eduline

Ahogy arról már többször írtunk, szombaton tartották a középiskolák központi felvételi vizsgáját magyarból és matekból. A nyolcadikosok visszajelzései szerint a matekteszt kifejezetten nehéz volt, három feladat is problémát okozott nekik. Az egyik ez volt:

Három szám összege 103.

Gabi észrevette, hogy ha

– az első számot kettővel növelné,

– a második számot kétszerezné,

– a harmadik számot megfelezné,

akkor ugyanazt a számot kapná eredményül.

a) Melyek az eredeti számok?

Írd le a számolás menetét is!

A szülők szerint kétértelmű a feladat, hiszen az "ugyanazt a számot kapná eredményül" félmondat azt is jelentheti, hogy a három számon először el kell végezni a leírt műveleteket, majd össze kell adni azokat, és így újra 103-at kapnak. De azt is jelentheti, hogy ha valaki külön-külön elvégzi a három számmal a műveleteket, mindhárom esetben ugyanazt a számot kapja végeredményül.

Az Eduline úgy tudja, többen jelezték az Oktatási Hivatalnak, hogy félreérthető a feladat szövegezése, ezért módosítani kellene a javítókulcson. Ez meg is történt, hétfőn új változat jelent meg a hivatal oldalán, ahol már ez is szerepel:

Amennyiben a vizsgázó úgy értelmezte a feladatot, hogy a módosított számok összege 103:

Legyen a három eredeti szám a, b és c

A három művelet eredménye:

a + 2 1 pont

2b 1 pont

0,5c 1 pont

A feltétel szerint:

a + 2 + 2b + 0,5c = a + b + c 1 pont

b = 0,5c – 2 (az egyik ismeretlen kifejezése) 1 pont

Ennek az egyenletnek végtelen sok megoldása van. 2 pont*

* Ha a felvételiző által leírtakból kiderül, hogy tudta, hogy az egyenletnek több megoldása van (akár úgy, hogy rögzítette ezt a tényt, akár úgy, hogy a jó megoldása előtt jelezte, hogy ez egy példa, akár úgy, hogy legalább két jó számhármast adott meg és rossz példát nem írt), akkor 1 pontot kapjon.  Ha a felvételiző megadta az általa így értelmezett feladat egy jó megoldását (például: c = 10, b = 3, a = 90), akkor 1 pontot kapjon.

A teljes megoldókulcsot itt nézhetitek meg:

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.