PDSZ: Ez egy végtelenül cinikus és embertelen rendelet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mélységesen elítéli a kormány eljárását - írja a szakszervezet friss közleményében, miután újabb rendeletet hoztak a tanárok tiltakozásával kapcsolatban.

  • Eduline

A PDSZ szerint a kormány a "háborús veszélyhelyzet leple mögé bújva, a rendeleti kormányzás keretében" próbálja a sztrájkjogot ellehetetlenítő rendelkezései után polgári engedetlenséget felvállaló pedagógusokat megfélemlíteni.

Ezzel a végtelenül cinikus és embertelen rendelettel – visszamenőleges hatállyal is – meghosszabbítják annak a határidejét, hogy valakivel szemben a munkáltató az azonnali hatályú jogviszony-megszüntetés jogát gyakorolja - írják. Ahogy mi is megírtuk, a jogszabály alapján a munkáltatónak ezentúl nem tizenöt napja lesz elbocsátani azt a pedagógust, aki szerinte kötelezettségét szándékosan vagy jelentős mértékben megszegi, hanem több.

A szakszervezet szerint a rendelettel a kormány azt sem titkolja, hogy a polgári engedetlenségre hivatkozó, azonnali hatályú jogviszony-megszüntetés mögött politikai szándék húzódik meg. „A módosítás egyben a munkavállalónak is lehetőséget ad arra, hogy a tanév végéig tanítsa a rá bízott gyerekeket” – olvasható a rendelet indoklásában.

A PDSZ javasolja a kollégáknak, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni, mert akkor a kormány elérte a célját anélkül, hogy egyetlen lépést is tenne a közoktatás helyzetének javítása érdekében. Javasolják, hogy csak azok álljanak bele polgári engedetlenségbe, akik egyúttal letétbe helyezik felmondásukat vagy közalkalmazotti lemondásukat - emelik ki a közleményükben.

Hozzászólások

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.