Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
„Megtörtént a mai – konzultációnak nevezett – esemény. Nem konzultáció volt, felszólalókat hallgattunk meg” – mondta a Belügyminisztérium által szervezett közoktatási fórumról Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom tagja.
Délelőtt összesen húsz pedagógus szólalhatott fel, ők három-három percben részletezték a problémákat. „Döntő többségük a valódi problémákat sorolta fel – volt, aki vastapsot kapott. Követelték a kirúgott pedagógusok visszahelyezését és mindazokat a dolgokat, amit a többség ismer. Néhány persze a kormánypropagandát próbálták felmondani, de ők elenyésző számban voltak” – mondta Pilz Olivér a Tanítanék Facebook-oldalán.
Ahogy arról már többször írtunk, a Belügyminisztérium pénteken többórás fórumot szervezett, amelyre több mint négyszáz pedagógust és iskolaigazgatót hívtak meg. A helyszín a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt, amelynek épületénél tüntetők várták a tárcavezetőt és az államtitkárokat, az egyeztetésre érkező tanárokat ugyanakkor "veletek vagyunk" molinókkal köszöntötték.
Mi lesz a béremeléssel?
„A délután viszont lehangoló volt” – tette hozzá, utalva Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár és Pintér Sándor belügyminiszter előadására, akik a Tanítanék Mozgalom tagja szerint olyan tervekről beszéltek, amelyek nem oldják meg az oktatás problémáit. Ugyanaz a béremelési ígéret hangzott el, amely már többször.
„Pintér Sándor statisztikai adatokról beszélt úgy, hogy egyszer sem nézett a statisztikai adatok mögé, nem érti az oktatás problémáit. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ezzel a hozzáállással nagyon pozitív változást nem lehet elérni” – tette hozzá.
Elhangzott az is, hogy ha lesz rá igény, további konzultációkat is tarthatnak, „a kollégák közül többen bekiabáltak, hogy a konzultáció akkor tényleg konzultáció legyen, és valódi megoldásokat keressünk”.
A Facebookon egyénként több oktatási csoportban terjed egy fotó egy minisztériumi statisztikáról, amely a polgári engedetlenkedő tanárok és az elbocsátott pedagógusok számát veti össze:

A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).