Majdnem 170 millió forintot vontak el Iványi Gáborék iskoláitól a tanév kezdete óta

A folyamatos forráselvonások miatt működőképességük határára jutottak, több ezer ellátottuk sorsa forog kockán - mondja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke.

  • eduline/mti

Iványi Gábor az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, újabb negyvenmillió forintot tartottak vissza a MET oktatási intézményeinek járó normatívákból, így a tanév kezdete óta már 170 millió forintot vont el tőlük a magyar állam.

„Az oktatási államtitkárság irányukban tanúsított hozzáállását jól szemlélteti, hogy nem járult hozzá a beregi térségünk többcélú intézményét évek óta kitűnően vezető igazgatónk megbízásának meghosszabbításához sem” - közölte az elnök.

Iványi Gábor felhívta a figyelmet arra, hogy a tél beálltával, valamint a drasztikusan megnövekedett rezsiköltségek és élelmiszerárak következtében kritikus helyzetbe kerültek a MET intézményei és az egyház több ezer ellátottja.

Konyháikon naponta hatezer adag ételt biztosítanak zömében hátrányos helyzetű óvodásoknak, iskolásoknak és többezer rászorulónak, „akiket sok esetben kizárólag a mi általunk osztott élelem óv meg az éhezéstől” - írta. Elkötelezett munkatársaik - fűzte hozzá - hosszú évek óta „a létbizonytalanságtól fenyegetve, hősiesen végzik feladataikat”.

Mi lesz, ha nem tudnak élelmiszert biztosítani a rászorulóknak? Mi lesz, ha nem tudnak fizetést utalni munkatársaiknak? - sorolta a kérdéseket. „Úgy tűnik, a magyar államra nem számíthatunk” - olvasható a közleményben.

A MET elnöke kitért arra is: december 16-án, pénteken karácsonyi adománygyűjtő rendezvényt szerveznek a Dankó utcai központjukban, ahol meleg itallal, zsíros kenyérrel és ajándékokkal várják az odaérkezőket.

Hozzátette, a jótékonysági árverésre közismert személyiségek is felajánlották személyes tárgyaikat. A bevételt az egyház intézményeinek működésére és az ellátottak megsegítésére fordítják - tudatta Iványi Gábor.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.