Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A Tanárok a Tanárokért csoport a Belügyminisztérium Széchenyi téri épületében adta át a levelet Pintér Sándornak és Maruzsa Zoltánnak címezve.
Tisztelettel kérjük Önöket mint az állami oktatásért felelősöket, hogy kezdjenek tárgyalásokat az oktatásban dolgozók képviselőivel annak érdekében, hogy oktatásügyünk európai szinten is jó teljesítményt nyújtson, a gyerekek érdekeit szem előtt tartó politika lehessen! Kérjük továbbá, hogy az elbocsátott 13 kollégát azonnal helyezzék vissza az állásukba
- írja a levelében a Tanárok a Tanárokért Pintér Sándor belügyminiszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hozzátéve: a 13 tanár kirúgásának oka az volt, hogy a polgári engedetlenséggel tiltakoztak a közoktatás válságos állapota, valamint "az egyoldalúan elfogadott és valódi érdekérvényesítésre alkalmatlan sztrájkrendelet ellen".
Ebben az értelemben a polgári engedetlenség a véleménynyilvánítás egy eszköze – teszik hozzá –, amelyre nem lett volna szükség, ha az oktatási kormányzat a közoktatásban dolgozókat képviselő szervezetekkel érdemi párbeszédet folytat; velük konszenzusra törekszik.
Kiemelik: december 1-jén azonnali, határozatlan idejű, országos munkabeszüntetést hirdetettek, december 5-ig ehhez országosan 115 oktatási intézmény 1130 dolgozója csatlakozott, akik polgári engedetlenségben vesznek részt. Ez a szám a hét folyamán várhatóan tovább növekszik.
A december 8-i sztrájknapról szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.