Az öt legfontosabb információ a középiskolai felvételiről, amit minden diáknak és szülőnek tudnia kell

Hamarosan beindul a középiskolai felvételi, elindul a jelentkezési időszak és az utolsó hajrá felkészülési az írásbeli vizsgák előtt. Összeszedtük a jelentkezés előtti legfontosabb kérdéseket és válaszokat a központi felvételiről.

  • Eduline

Kiknek kell januárban felvételit írnia?

Az Oktatási Hivatal már egy ideje nyilvánosságra hozta a jövőre induló tanulmányi területeket, azaz az induló osztályokat - ezt itt nézhetitek meg. Az iskolák háromféleképpen dönthetik el, kiket vesznek majd fel.

  1. Vagy kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján,
  2. vagy gimnázium és szakgimnázium, illetve szakképző intézmények esetén a tanulmányi eredmények és a központilag kiadott egységes feladatlapokkal megszervezett írásbeli vizsga eredményei alapján,
  3. vagy gimnázium és szakgimnázium, illetve szakképző intézmények esetén a tanulmányi eredmények, továbbá a központi írásbeli vizsga és a szóbeli vizsga eredményei alapján dönthetnek.

Vizsgáznia tehát azoknak kell, akik olyan osztályt választanak, ahol a középiskola a felvétel feltételeként előírta a központi írásbeli vizsgát.

Meddig kell jelentkezni?

2022. december 2-ig, és egyénileg kell jelentkeztetni a vizsgára, közvetlenül a választott vizsgaszervező intézményben. A központi írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét az OH 2022. november 16-ig teszi közzé a honlapján.

Hogyan kell jelentkezni?

Vagy "hagyományosan", az az erre szolgáló űrlappal, vagy elektronikusan Ügyfélkapu azonosítást követően az erre szolgáló programmal. Ez utóbbi esetében a jelentkezési lap továbbítása is közvetlenül, elektronikusan történik a vizsgaszervező intézménynek.

Melyik iskolába kell jelentkezni vizsgára?

A vizsgát bármely, az adott vizsgatípusban vizsgát szervező iskolában megírhatják a diákok, függetlenül attól, hogy a későbbiekben tervezik-e benyújtani a felvételi kérelmüket az adott intézménybe vagy sem. Tehát lehet távolság és egyéb szimpátia alapon is dönteni, ha több vizsgát szervező iskola is szóba jöhet.

Hogyan kell középiskolába jelentkezni?

Fontos tisztázni, hogy a legtöbb jelentkezőnek két jelentkezést kell beadnia, a kettő pedig nem váltja ki egymást.

Egyet, ha kell írásbeli vizsgát írni, mert a választott iskola felvételi követelménye. Ezt a fenti módon kell elintézni és bármelyik vizsgát megszervező iskolába lehet jelentkezni. Ez csupán arról dönt HOL írja meg a diák a felvételit.

Egyet pedig a középiskolai jelentkezéshez kell majd benyújtani - azaz, hogy melyik iskolában szeretnének a diákok továbbtanulni. Ugyanis a fenti - írásbeli vizsgák - jelentkezési lapja kizárólag az írásbeli vizsgákra vonatkozik, nem tévesztendő össze a középfokú iskolákba való jelentkezésre szolgáló felvételi lapokkal, amelyek benyújtásának határideje: 2023. február 22.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.