Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hamarosan beindul a középiskolai felvételi, elindul a jelentkezési időszak és az utolsó hajrá felkészülési az írásbeli vizsgák előtt. Összeszedtük a jelentkezés előtti legfontosabb kérdéseket és válaszokat a központi felvételiről.
Kiknek kell januárban felvételit írnia?
Az Oktatási Hivatal már egy ideje nyilvánosságra hozta a jövőre induló tanulmányi területeket, azaz az induló osztályokat - ezt itt nézhetitek meg. Az iskolák háromféleképpen dönthetik el, kiket vesznek majd fel.
Vizsgáznia tehát azoknak kell, akik olyan osztályt választanak, ahol a középiskola a felvétel feltételeként előírta a központi írásbeli vizsgát.
Meddig kell jelentkezni?
2022. december 2-ig, és egyénileg kell jelentkeztetni a vizsgára, közvetlenül a választott vizsgaszervező intézményben. A központi írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét az OH 2022. november 16-ig teszi közzé a honlapján.
Hogyan kell jelentkezni?
Vagy "hagyományosan", az az erre szolgáló űrlappal, vagy elektronikusan Ügyfélkapu azonosítást követően az erre szolgáló programmal. Ez utóbbi esetében a jelentkezési lap továbbítása is közvetlenül, elektronikusan történik a vizsgaszervező intézménynek.
Melyik iskolába kell jelentkezni vizsgára?
A vizsgát bármely, az adott vizsgatípusban vizsgát szervező iskolában megírhatják a diákok, függetlenül attól, hogy a későbbiekben tervezik-e benyújtani a felvételi kérelmüket az adott intézménybe vagy sem. Tehát lehet távolság és egyéb szimpátia alapon is dönteni, ha több vizsgát szervező iskola is szóba jöhet.
Hogyan kell középiskolába jelentkezni?
Fontos tisztázni, hogy a legtöbb jelentkezőnek két jelentkezést kell beadnia, a kettő pedig nem váltja ki egymást.
Egyet, ha kell írásbeli vizsgát írni, mert a választott iskola felvételi követelménye. Ezt a fenti módon kell elintézni és bármelyik vizsgát megszervező iskolába lehet jelentkezni. Ez csupán arról dönt HOL írja meg a diák a felvételit.
Egyet pedig a középiskolai jelentkezéshez kell majd benyújtani - azaz, hogy melyik iskolában szeretnének a diákok továbbtanulni. Ugyanis a fenti - írásbeli vizsgák - jelentkezési lapja kizárólag az írásbeli vizsgákra vonatkozik, nem tévesztendő össze a középfokú iskolákba való jelentkezésre szolgáló felvételi lapokkal, amelyek benyújtásának határideje: 2023. február 22.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).