Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A rendszert még szeptemberben törték fel, a hackerek ezzel lényegében hozzáfértek a magyar közoktatásban tanuló valamennyi diák adataihoz. A fejlesztőcég tagadni próbálta az esetet.
Helló, eKRÉTA! Sajnálatos módon a »profi« rendszereiteket sikeresen feltörtük, rengeteg adatot megszereztünk, köztük: forráskódok, adatbázisok, és még sorolhatnám! […] Mellesleg köszönjük a nagyon fontos, informatív Slack-beszélgetéseket, az újságíróknak biztos tetszeni fog, hogy a rendőröknek hamisítotok, stb”
– ezt az üzenetet kapta a KRÉTA közoktatási adminisztrációs rendszert fejlesztő cég, az eKRÉTA Zrt. egy belső kommunikációs felületen, írta meg a Telex.
A lap erről a levélről, valamint a támadás hátteréről úgy értesült, hogy az egyik hacker felvette velük a kapcsolatot, miután a napokban megírták az esettel foglalkozó cikküket.
Tőle és az általa küldött bizonyítékokból derült ki az is, hogy a cég tudott arról, hogy feltörték rendszerüket, ezzel pedig hozzáférnek a magyar közoktatásban tanuló diákok érzékeny adataihoz. Sőt: az is kiderült, hogy az egymás között beszélgető fejlesztők között arról volt szó, hogyan tudják eltussolni az egész ügyet.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.