Ezek az ország legjobb két tannyelvű gimnáziumai, tarolnak a vidéki középiskolák

A Gödöllői Török Ignác Gimnázium áll a két tannyelvű képzést is indító középiskolák 2023-as HVG-rangsorának élén. Nem ez az egyetlen vidéki gimnázium, amely ebben a részrangsorban a legjobbak közé került, egy szolnoki és egy tatai középiskola is az első ötben végzett.

  • Eduline

A legjobb összesített eredményt a Gödöllői Török Ignác Gimnázium diákjai érték el, akik a felvételi eredmények és a matematikaérettségi eredményei alapján is megelőzték a többi olyan gimnázium tanulóit, ahol két tannyelvű oktatás is zajlik. A lista második helyén a budapesti Szent II. János Pál Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium áll, amelyet a szintén fővárosi Karinthy Frigyes Gimnázium, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium, valamint a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium követ.

A két tannyelvű középiskolák egyébként évek óta a népszerűségi listák élén állnak, nem véletlen, hogy számos gimnáziumban többszörös a túljelentkezés. A végzősök ugyanis jellemzően felsőfokú nyelvvizsgát szereznek tanulmányaik végére, ami az itthoni egyetemi-főiskolai felvételin is nagy előny, a külföldi továbbtanuláshoz pedig egyenesen elengedhetetlen.

Két tannyelvű képzést egyébként nem csak az angolosok találhatnak, hanem azok is, akik a német, a francia, az olasz, a spanyol vagy akár a kínai nyelvet szeretnék beszélni magasabb szinten, és vállalják, hogy bizonyos tantárgyakat az adott idegen nyelven tanulnak.

Hogyan áll össze a rangsor?

A HVG középiskolai rangsora október közepén jelent meg, a listákat a tizedikesek szövegértési és matematikai kompetenciamérésének eredményei, a magyar felsőoktatásba bekerülő diákok átlagpontszáma, valamint az érettségi eredmények alapján állították össze.

A két tannyelvű gimnáziumok rangsora mellett más részrangsorokat is találtok a kiadványban: megnézhetitek, idén melyek a legjobb eredményű egyházi, alapítványi és magán-, valamint egyetemi gyakorlóiskolák, és hogy az OKTV-döntőkbe honnan került be a legtöbb diák.

A kiadványból emellett választ kaphattok arra a kérdésre, mikor érdemes hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumra váltani, hogyan lehet (egyáltalán: fel lehet-e néhány hónap alatt) készülni a központi írásbeli felvételire, hogyan kell kalkulálni a pontokkal, és milyen segítséget kérhetnek azok a nyolcadikosok, akiknek  elképzelésük sincs arról, merre tovább. A HVG középiskolai rangsorát itt rendelhetitek meg.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.