Megszólalt a Klebersberg Központ: a Kölcsey-gimnázium öt tanárán kívül másokat nem rúgtak ki

Míg a kölcseys tanárokat polgári engedetlenségre hivatkozva bocsátották el, más iskolában volt olyan tanár is, aki ötször követett el polgári engedetlenséget, mégsem rúgták ki.

  • Eduline

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát néhány hete rúgták ki, miután a tankerület "figyelmeztetése" ellenére polgári engedetlenésgbe kezdtek. Ők a tankerület névreszóló fenyegető levele után egyből a felmondásukat vehették kézbe. Ezzel szemben van olyan budaesti iskola, ahol egy tanár már ötödször kezd ilyen tiltakozó akcióba, mégsem bocsátották el.

Az RTL Híradó megrereste a Klebersberg Központot, ahol arról tájékoztatták őket, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt elbocsájtott tanárán kívül másokat nem ért hasonló retorzió.

Az üggyel kapcsolatban Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt mondta, „felfüggesztették, és megvárják, amíg a tiltakozó akciók elcsendesednek, és majd utána fognak lépni. Mert érzik ők is azt, hogy amit csináltak, az olaj volt a tűzre”.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.