A szellőztetések „rövid idejűek” legyenek - spórolási tippeket kapott a szombathelyi iskola

A Vas Megyei Szakképzési Centrum levélben több érdekes spórolási tipp is van.

  • Eduline

Az érintett szombathelyi iskola a megnövekedett energiaárak miatt kapta a 13 pontból álló listát, amiben a szakképzési centrum többek között azt kéri a tanároktól és a diákoktól, hogy

a folyosókon a világítást csak akkor kapcsolják fel, ha feltétlenül szükséges, vagy szüntessék meg a nyílászárók „indokolatlan nyitva tartását”.

- idézi az ATV Híradó a birtokába került dokumentumot. Ezen felül a radiátorokat tilos lesz állítgatni, szellőztetni csak rövid ideig lesz szabad, ha pedig a termek hőmérséklete még ezek ellenére is eltér az előírt 18 foktól (akár ennél kevesebb, akár ennél több), azt a vezetőség felé jelezni kell majd.

Az ajánlások között szerepel az is, hogy az elektronikus berendezéseket készenlét helyett kikapcsolják majd a munkaidő végén, valamint a „hűtőszekrények működését is racionalizálni kell”.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.