A hajdúvidi iskola bezárása miatt napi 15 kilométert kell utazniuk a diákoknak, a szülők perelnek

A szülők felháborodtak a döntésnek, ügyvédhez fordultak, és azóta is perben állnak az iskola fenntartójával.

  • Eduline

Még augusztus végén írtunk arról, hogy az épület kihasználatlansága és a „költségvetés egyensúlyának fenntartása” miatt bezárták Hajdúböszörmény Hajdúvid nevű városrészének általános iskoláját.  A Krúdy Gyula utcai, nyolc tantermes épületben egy, 1-4. összevont évfolyammal működő osztályban 19 diák tanult – állt a tankerület szülőknek küldött levelében.

Az ATV arról számolt be, hogy a szülők felháborodtak a döntésen. „Mi ügyvédhez fordultunk, azóta is perben állunk a fenntartóval” – mondta a szülői munkaközösség elnöke, Lenténé Antku Éva.

A tagiskolát a spórolásra hivatkozva zárták be, miközben az ATV felvételein látszik, hogy több mázsa letakart szén és tűzifa hever az udvaron.

Az iskola megszüntetése óta a gyerekeknek naponta 15 kilométert kell utazniuk, hogy eljussanak a hajdúböszörményi általános iskolába. Az egyik diák azt mondta, neki is nagy kihívás reggel és délután ennyit utazni, nemhogy egy hatévesnek. Az ügyben az ATV kereste a tankerületet, de nem reagáltak a levelükre.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.