Odaszúrt a tiltakozó pedagógusoknak Kövér László: méltánytalan a bérük, de ilyen akciókat nem lehet indítani

Tanári béremelésre szükség van, de nem lehet a gyerekek rovására polgári engedetlenségi mozgalmat indítani – erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfő este a hvg.hu tudósítása szerint.

  • Eduline

A házelnök a Hír TV-nek adott interjút, ebben a tanárokról is beszélt, azt mondta „jelenlegi bérük ahhoz a munkához és felelősséghez képest, ami terheli és kötelezi őket, nem méltányos”, de „a tisztességes pedagógusok nem a fizetésüktől teszik függővé teljesítményüket”.

Szerinte 2010 után a pedagógusokra gondolt elsőként a kormány, de azóta a többi szakmában úgy megnőttek a bérek, hogy a pedagógusok lemaradtak. De „ezen a helyzeten semmilyen sztrájk nem fog tudni segíteni, és nem lehet a meglévő jogszabályokat félretenni, egy nem létező jogi kategóriával élve polgári engedetlenségi akciót indítani a gyerekeink rovására”.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.