Diákok próbálják megakadályozni a Szent István Gimnáziumban, hogy a tankerület kirúgja a tanáraikat

Diákok próbálták megakadályozni a tankerület képviselőit abban, hogy figyelmeztető levelet adjanak át a budapesti Szent István Gimnázium három tanárának, akik részt vesznek a polgári engedetlenségi mozgalomban.

  • Eduline

A 444 azt írja, hogy a diákok már azután szervezkedésbe fogtak, hogy megtudták, három tanáruk is levelet „vár” a tankerülettől.

"Holnap vegyünk kockást, és találkozzunk 9:10-kor az aulában. Tudom, hogy óra van, de mondjátok még óra kezdetekor, hogy nem hagyhatjátok, hogy csak úgy kirúgjanak istvános tanárokat. El fogjuk állni az utat CSENDBEN, és kultúráltan. Isvánosokhoz méltóan" - írták a tiltakozás szervezői üzenetükben.

A 444 tudósítója szerint a tankerület munkatársai valóban megérkeztek az iskolába, hogy kézbesítsék a leveleket a tiltakozó tanároknak. A tanárok nem engedték, hogy a diákok elállják az útjukat, de a kockás inget viselő tizenévesek sorfalat álltak.

Az Eduline úgy tudja, három tanár kapott fenyegetőző levelet. Ők egyébként éppen a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárainak kirúgása miatt kezdtek polgári engedetlenségi akcióba hétfőn, és részt vettek a hétfő reggeli megmozduláson is.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.