Diáklányok a nők szabad oktatásáért tüntettek Afganisztánban, szétkergették őket

A közel százfős csoport a nők oktatásáért tüntetett vasárnap a nyugat-afganisztáni Herát városában.

  • Eduline/MTI

"Jogunk van az oktatáshoz, a népirtás bűncselekmény" - skandálták a megmozdulás főleg női diákjai a heráti egyetem épületétől a tartományi kormányzó hivataláig tartó menetelésükön. A tüntetőket azonban szétkergették a tálibok fegyveresei, akik beszámolók szerint ütlegelték a nőket és lövéseket adtak le a levegőbe.

"Nem voltunk felfegyverkezve, csak jelszavakat skandáltunk" - mondta Vahída Szaghri, a tüntetők egyike az AFP francia hírügynökségnek. Egy másik női diákcsoportot megakadályoztak abban, hogy az utcákra vonuljon, ezért a heráti egyetemen tartották meg tüntetésüket, ahol az AFP videófelvételei szerint a tálibok próbálták megzavarni őket.

A tálibok az egy évvel ezelőtti hatalomátvételük után szigorúan korlátozásták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket így a közéletből és a közoktatásból. Az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szerint hárommillió lányt fosztanak meg jelenleg a középiskolába járás jogától.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.