Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
"Tudom, hogy mindenkinek máshol csapódik ki a biztosíték. Nekem ez most egy ilyen pillanat volt" - mondta a TV2 műsorvezetője.
Nagyon gáz tanárokat kirúgni azért, mert kiállnak az igazukért"
- mondta abban a videóban Till Attila, amelyet vasárnap délután tett közzé Facebookon. A TV2 műsorvezetője azt követően döntött úgy, hogy megszólal a témában, hogy péntek délután azonnali hatállyal kirúgták a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium legalább öt pedagógusát, amiért csatlakoztak a pedagógusok országos polgári engedetlenségi akciójához.
A tévés szerint nagyon igazságtalan egy ilyen döntés, ahogy az is érthetetlen számára, hogy magyarázatot kell adni arra, miért sztrájkolnak a tanárok. Szerinte egy modern demokráciában a sztrájk alapjog, a tanárok pedig jót akarnak, hiszen pedagógusokra szükség van. Kiemeli, hogy fizetésemelés nélkül viszont egy idő után nem tudnak megélni a bérükből, és kénytelenek lesznek más állást keresni.
Till Attila azt is elmondta, hogy az ő pályafutását hogyan segítették a kiváló pedagógusok, és hogy ezért a mai napig nagyon hálás nekik. „Nagyon sokat köszönhetek a tanáraimnak, az egész életemre kihat, amit tőlük kaptam - írta a bejegyzéshez.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.