Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Legalább hat technikumot összevonnak október 1-jétől Debrecenben az elszálló rezsiköltségek miatt: a fűtési szezon idején két középiskola osztozik majd egy épületen, a diákok pedig délelőttös és délutános "turnusban" járnak majd be az órákra.
A Debreciner írt először arról, hogy a magas rezsiköltségek miatt a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumot összevonják a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikummal. Az átszervezést az intézmények fenntartója, a Debreceni Szakképzési Centrum várhatóan „két műszakos” rendszerrel oldja meg, vagyis délelőttönként az egyik, délutánonként a másik iskola diákjai járnak majd órára, amelyeket 35 percesre rövidítenek le. A kényszerű társbérlet októbertől egészen márciusig tartana, vagyis gyakorlatilag az egész fűtésszezonban.
Nem csak két iskolát érint az összevonás
Az Eduline-nak azonban több olvasó azt jelezte, hogy az átszervezés nem csak ezt a két technikumot érinti, más középiskolákat is összevonnak pár hónapra. Többen azt írták, hogy a Beregszászi Pál Technikum a Kreatív Technikummal költözik majd össze, a Baross Gábor Technikum és Szakképző Iskola az Irinyi János Technikummal, míg a vegyipari technikumba járó diákok szüleinek szerda délután tartottak tájékoztatót a várható lépésekről.
A szülők körében komoly felháborodást váltott ki a lépés, a diákok ugyanis egyik héten délelőttösök, másik héten délutánosok lesznek, ami azt jelenti, hogy különórákra, nyelvtanfolyamra, zeneiskolába és edzésekre csak kéthetente tudnak majd elmenni – amikor éppen délelőtt járhatnak iskolába.
A kormány döntése alapján a középiskolákat egyébként legalább 18 fokra fel kell fűteni, ám a szakképzési centrumok várhatóan más takarékossági megoldásokkal is előállnak, az egyik győri hírportál például azt írja, hogy az iskolák összevonása ott is szóba került, és a kollégiumokból hétvégére minden diáknak haza kell mennie.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.